Szakápoló és gondozó toborzás 2024

Ápoló toborzás

Fantasztikus ápoló toborzáson vagyunk túl a Hetey Sándor Református Szeretetotthon megbízásából.
30 napos toborzási kampányunkkal 200 jelentkezőt szállítottunk, akik közül többen ma már a bentlakásos otthon lakóinak életét segítik.
Az intézményvezető Úr – aki egy nagyszerű református lelkész – így nyilatkozott az együttműködésünkről:

„Korábban csak egy szűk kört értünk el a leendő munkavállalók megtalálása kapcsán, ezért fontos volt a toborzást egy olyan csapat kezébe adni, aki ért ehhez.
Ismerősi ajánlás alapján találtam meg az 
onlinetoborzas.hu-t és adtam a kezükbe Gáboréknak ezt a szükségünket.

Annyi jelentkező jött, hogy alig bírtuk feldolgozni. Eddig nem ez volt a tapasztalatunk, el sem hittem, hogy ez valóban lehetséges.

A „ritka minta fehérholló” állapothoz képest, a „nem győzünk válogatni a jelentkezők közül, annyi van” állapotba kerültünk. Óriási volt a különbség.

Sokkal minőségibb, szakmaibb réteget értünk el mint korábban.

Nagyon örülök ennek a szakmai találkozásnak, nagyon sokat segített ez nekünk. Örömmel ajánlom bárkinek, aki munkavállaló keresésben van. Bátran nyúljon hozzá ehhez az online módszerhez, kerresse az onlinetoborzas.hu-t, mert minden váradalmat túl tud teljesíteni.’

Tekintse meg a teljes riportot itt:

Ha úgy érzi kíváncsi a megoldásunkra kérem, foglaljon egy időpontot az onlinetoborzas.hu oldalon! 
Szolgáltatásunk nem megfizethetetlen. Több esetben végeztünk már toborzást kórházakba, oktatási intézményekbe is.  


Vegye fel velem a kapcsolatot bátran, Önnek is szívesen segítünk!

 

Megosztás:

Foglaljon időpontot, hogy Önnek is segíthessek megoldani a toborzási problémáit! ⏰✨
Ez az egy óra kizárólag az Ön toborzási kihívásairól szól majd!

Már 10 éve foglalkozom online munkaerő toborzással , aminek a tapasztalatait szívesen megosztom Önnel 
 TELJESEN INGYEN! 🎯💡

Cserébe csak két dolgot kérek:
👉 Írja meg, mi a legnagyobb toborzási kihívása.
👉 Jöjjön el a megbeszélt időpontra. 😊

Válasszon egy Önnek is megfelelő időpontot!

További cikkek és tanulmányok:

gyors munkaerő felvétel
Blog

Hogyan legyen eredményes a gyors munkaerő-felvétel nagy létszámú igény esetén?

A tömeges munkaerő felvétel nem kis kihívás, különösen akkor, ha rövid idő alatt kell nagy számú új kollégát integrálni a vállalat működésébe. Legyen szó nagy volumenű toborzásról, gyors munkaerő-felvételről vagy hatékony tömeges toborzásról, az alapelv mindig ugyanaz: meg kell találni a folyamat szűk keresztmetszetét, és ahhoz kell igazítani a stratégiát.

Tovább olvasom »
alvállalkozó toborzás cégvezetőknek
Blog

Hogyan találjuk meg az ideális alvállalkozókat?

Az üzleti életben gyakran előfordul, hogy egy-egy feladatot nem érdemes vagy nem költséghatékony saját munkatársakkal elvégeztetni. Ilyenkor lépnek színre az alvállalkozók: olyan külsős szakemberek vagy cégek, akiket projektalapon vonhatunk be a munkába. A külsős munkaerő toborzás azonban nem egyszerű – különösen akkor, ha hosszú távon is megbízható, jó minőségű partnereket

Tovább olvasom »