Rólunk

Ki vagyok én és milyen kollégákat gyűjtöttem magam köré?

Nagy Gábor vagyok, az OnlineToborzás.hu alapító tulajdonosa. 

Vállalkozásom hajnalán honlapokat készítettem, majd a facebook magyarországi megjelenésekor elsők közt kezdtem el facebook-marketinggel ügyfeleket szállítani megbízóim számára. Megbízóim a hirdetéseink révén több fogyasztóhoz jutottak el, és lényegesen nagyobb forgalmat generáltak, mint korábban bármikor.

Egyre többen jöttek azzal a kéréssel, hogy „Jó, jó, végre sok ügyfelünk van, de kevesen vagyunk, nem tudjuk Őket kiszolgálni, mostmár munkatársakat hozzatok!”

Ezzel egy időben egy üzleti reggelin arról panaszkodott nekem egy napelemes cég ügyvezetője, hogy nincs elegendő villanyszerelője, pedig Ő már mindent megpróbált, nincs megoldás…
Javasoltam, hogy készítsenek közösségi média hirdetéseket, én is azzal toborzom az új kollégákat, de Ő azonnal elutasította ezt a felvetést, mondván már próbálta: nem működik…

Miután minden üzleti találkozón az én asztalomnál ült, és folyton erre panaszkodott, felajánlottam, hogy készítünk egy toborzó kampányt ingyen, csak lépjen túl végre ezen a problémán.

Egy hét alatt 47 elvárásainak megfelelő villanyszerelőt szállítottunk neki, akik közül többet azonnal fel is vett. El sem tudta képzelni, hol voltak eddig ezek az emberek, hiszen szentül hitte, hogy Ő már mindenkit elért állásajánlataival.

A kampányunk olyan jól sikerült, hogy az egykor morcos ügyvezető kivirult, és mintegy evangelistaként ajánlgatott bennünket másoknak.

Futótűzként terjedt rólunk, hogy mi vagyunk azok, akikkel végre megoldható a munkaerőhiány.
Rengeteg pozíció toborzására kipróbáltuk a módszert és működött.

  • Toboroztunk ingatlanértékesítőket az Otthon Centrum és a Duna House irodáiba,
  • Java programozókat Magyarország egyik legnagyobb szoftverfejlesztő cégének,
  • villanyszerelőket,
  • CNC szakembereket,
  • lakatosokat,
  • operátorokat,
  • építésvezetőket,
  • mérnököket,
  • pedagógusokat,
  • ápolókat…
  • sőt ipari búvárok toborzásával is kerestek már meg bennünket.

Érezve a piaci igényt, egy éven belül minden marketing feladatot leadtunk, és csapatommal teljes erőbedobással az ügyfélszerzés helyett a munkatárs szerzésre összpontosítottak.

Az onlinetoborzas.hu berobbant a HR köztudatba, egyre nagyobb vállalatok kerestek meg bennünket.

Az elmúlt években többszáz kampányt menedzseltük, ezeknek a tapasztalatait tudjuk beépíteni az Ön toborzási kampányába is.

Egyedi megoldásunk sikerességét igazolják Ügyfeleink, akiknek jelentős része visszatérő megrendelőnkké vált.

A Szentkirályi Magyarország Kft-vel például 2016 óta folyamatos az együttműködésünk.

Nem állítjuk, hogy birtokában vagyunk a szentgrálnak. Nincsenek titkos, természetfeletti képességeink, munkánkban nincs semmi varázslat.

A kollégákkal összesen több mint 40.000 órát foglalkoztunk eddig az online toborzás ezen területével.

Ügyfeleink okkal választanak bennünket.

Tudják, hogy mi profi módon kézbentartjuk a toborzásukat.

Csapatunk

Gábor

ügyvezető

Ágnes

pénzügyek

Virág

ügyfélkapcsolatok

Lackó

kampánymenedzser

Ági

kampánymenedzser

Raul

kampánymenedzser

Csilla

HR tanácsadó
fejvadász

Judit

munka- és szervezetpszichológus

Mónika

HR tanácsadó
kék- és fehérgalléros előszűrés

Georgina

HR tanácsadó
kék- és fehérgalléros előszűrés

Renáta

HR tanácsadó
kékgalléros előszűrés

Ildikó

HR tanácsadó
kékgalléros előszűrés

Ha szeretne velünk dolgozni, kérjen ajánlatot most!

Kapcsolat

info@onlinetoborzas.hu

06-20-378-14-14

Akik már minket választottak:

Újvári Beáta
Újvári Beáta
Humán erőforrás Igazgató
Szentkirályi Magyarország kft.
Tovább olvasom
A szolgáltatás megbízhatóan működik és kiváló az együttműködés. Az évek során több új megoldás és fejlesztés megvalósítás történt, amelyek mind tovább erősítették az ügyfelek profi támogatását, a megfelelő számú jelentkezők biztosítását. Csak ajánlani tudom.
Suszter Szabolcs
Suszter Szabolcs
intézményvezető / református lelkész
Hetey Sándor Református Szeretetotthon
Tovább olvasom
A szolgáltatás megbízhatóan működik és kiváló az együttműködés. Az évek során több új megoldás és fejlesztés megvalósítás történt, amelyek mind tovább erősítették az ügyfelek profi támogatását, a megfelelő számú jelentkezők biztosítását. Csak ajánlani tudom.
Kardos Krisztina
Kardos Krisztina
Humánpolitikai vezető
Gyermelyi Zrt.
Tovább olvasom
A szolgáltatásukkal teljes mértékben elégedettek voltunk, csak ajánlani tudjuk Önöket! A jelentkezők száma lényegesen megugrott a kampányok során, volt lehetőségünk válogatni
Memon Tomislav
Memon Tomislav
Ügyvezető
EUROLIAD Kft.
Tovább olvasom
Nyugodt szívvel ajánlom az Onlinetoborzás szolgáltatásait, ha már elvesztetted a reményt, hogy megtaláld azt a Kollégát akit keresel! Te megmondod kire van szükséged, Ők intézik a többit. Maximálisan meg vagyunk elégedve, az együttműködés gördülékeny. Annyira automatizált és online, hogy csak irigykedem. Akiknek ajánlottam őket és nem próbálták ki még mindig önsajnálatban vannak, hogy miért nincs ember. Akik belevágtak, jól jártak.
Sashalmi Erika
Sashalmi Erika
HR vezető
VT ES Kft.
VIDEOTON CSOPORT.
Tovább olvasom
Nagyon rugalmasak vagytok, tényleg érzem, hogy az a célotok, hogy minél több jelöltet sikerüljön elérni és bevonzani. Közvetlenek, elérhetőek vagytok és a fel nem használt keretet is rugalmasan kezelitek, átforgatjátok. Aki kipróbálja, rá fog jönni, hogy ma ez az egyik legsikeresebb út a fizikai toborzásban. Mi próbáltunk más cégnél FB kampányt, messze nem volt ennyire gördülékeny és hatékony.
Sarbó Gergely
Sarbó Gergely
Ügyvezető
OUTLINE CENTRAL EUROPE Kft.
Tovább olvasom
Nálunk a rendezvénytechnikai iparban lehetetlen embert találni. Megbíztam Gábort, hogy találjon nekem munkaerőt, de gondoltam, hogy varázsolni Ő sem tud. Néhány nap alatt 80 jelentkezőt hozott. Ha 20 évvel fiatalabb lennék valószínűleg arra kérném, hogy toborozzon nekem kérdőív, big data és munkaköri leírás alapján feleséget, de félek, hogy ez a vonat már elment.
Solti Eszter
Solti Eszter
MÉRLEGLABOR Kft.
Tovább olvasom
A hirdetés indítás "leszervezése" sokkal könnyebb és gyorsabb volt mint egy HR portálnál. Nagyon gyorsan kaptunk választ. Jóval nagyobb merítést kaptunk a jelentkezőkből, mint a hagyományos hirdetésekből.
Rezsnyák Péter
Rezsnyák Péter
SZAKIELLENŐR / kivitelező építész / ügyvezető
PHB Mesterünk kft.
Tovább olvasom
10 éve nem volt ilyen eredményes álláspályázat! Hétfőn két ember belép. Van további 1-2 aki még számításba jön, a jövő héten is meghallhatok még pár jelentkezőt. Most látom, hogy a nem megfelelően teljesítő kollégáknak is van minőségi alternatívája!
Gyarmati Ildikó
Gyarmati Ildikó
Wolf Bavaria Magyarország - Hang és Tűz Kft.
Tovább olvasom
Önöknek van a leghatékonyabb módszerük. A kampányunk futásának minden napján volt legalább 10 jelentkező. Aki munkavállalót keres és találni is szeretne, az Önöket választja.
Előző
Következő

Több, mint 900 elégedett ügyfél 2015 óta

Miért az OnlineToborzas.hu?

Nem munkaerő-kölcsönzők vagyunk, hanem toborzók. Mindig az adott pozícióra keressük meg a szakmailag és emberileg is megfelelő és a céghez illő friss érdeklődőket, soha nem egy meglévő adatbázisból dolgozunk.

Mivel nagy mennyiségben adunk át jelentkezőket, Ügyfeleinknek van lehetőségük válogatni, nem kényszerülnek kompromisszumokra.